PLC-programozás
A különböző programozható logikai vezérlők (PLC: programmable logic controller) a gyártásautomatizáció meghatározó eszközei. Olyan egységek, célszerszámok, amelyek kifejezetten elektromos működtetésű más berendezések irányítására lettek gyártva. Önmagukban tehát nem számítógépek, hanem vezérlők, amelyekre egy külső környezetben (erre szolgáló, PC alapú PLC kódolókon) fejlesztjük, írjuk meg a programot. Ezt a programot feltöltjük a PLC-re, rákötjük a vezérelni szándékozott eszközöket, a PLC pedig elvégezteti azokkal a kívánt feladatsort.
Jellemzően, de nem kizárólag PLC-k vezérlik az ipari robotokat, de mindennapos az alkalmazásuk az automatizált gépsorok működtetésére is. Programozásuk, bár a programnyelvek, illetve a ki- és bemenő jelek szabványosítottak, jelentős szaktudást igényel. Az NTCom nagy gyakorlattal, évtizedes rutinnal és folyamatosan fejlesztett tudással látja el elsősorban SIEMENS, Beckhoff, OMRON-Schneider és Allen Bradley gyártmányú PLC vezérlések programozását, javítását, korrekcióját, cseréjét, felújítását vagy bármely más, PLC-vel kapcsolatos feladatot. Ugyanígy elvégezzük a HMI (a kijelzők) programozását is.
Jelentős tapasztalatra tettünk szert Nagyfeszültségű teszterek, kamerás alkalmazások (KEYENCE), csavarozási eljárások (DEPRAG), adagolórendszerek, összeszerelősorok, végellenőrző-állomások, csomagológépek, alkatrészmegmunkáló-berendezések szállítópályák, lézergravírozó és nyomtatóállomások és robotos alkalmazások programozásában is.